Blogolj!
Pintér M. Lajos
2018.05.19.

A hodászi B. Ferenc besokallt amiatt, hogy hajnal 5-kor nem jutott dohányhoz, aminek az egyik helyi trafik látta a kárát. A riasztótól megriadó bűnelkövető hoppon maradt, ráadásul pórul is járt, mert rekordgyorsasággal csípték nyakon a zsaruk.

Fotók: police.hu

A Mátészalkai Rendőrkapitányság lopás bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást B. Ferenc 27 éves hodászi lakos ellen. A férfi megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2018. január 2-án 5 óra körül betörte egy Hodászon található Nemzeti Dohánybolt ablaküvegét, ahová a riasztóberendezés jelzése miatt már nem ment be, hanem értékszerzés nélkül elmenekült. A rendőrök a bejelentés után néhány órán belül a feltételezett elkövetőt azonosították, hodászi otthonában elfogták, majd előállítását követően gyanúsítottként kihallgatták. A férfi beismerő vallomást tett – írja a police.hu.

B. Ferenc azt nyilatkozta, hogy csak cigarettát szeretett volna szerezni, ezért törte be az üzlet ablaküvegét. Érdekességként jegyezzük meg, az online trafikkereső szerint 6 órakor már kinyit az egyik hodászi dohánybolt, tehát nem kellett volna már sokáig várnia a cigifüggő férfinak...

A gyanúsított az eljárás során szabadlábon védekezhetett. A mátészalkai rendőrök a nyomozást befejezték, és az ügyben keletkezett iratokat a napokban vádemelési javaslattal megküldték a Mátészalkai Járási Ügyészségnek.

Ezeket a cikkeket olvastad már?