Blogolj!
Pintér M. Lajos
2019.12.10.

Nem elég, hogy kétrendbeli járműlopás miatt kell felelnie a rosszfiúnak, de még ripityára is törte az elkötött járgányt, vagyis kőkemény károkozás is lehet a számláján.

Fotó: police.hu

Tehergépkocsira pályázott egy 18 esztendős férfi, de rajtavesztett: „sikeres” lopása is hamar kudarcba fulladt, a rendőrök pedig szélsebesen kézre kerítették.

A police.hu híre szerint a tettes december 8-án éjszaka az egyik szécsényi ingatlan nyitott kapuján át az udvarra bement, és az ott nyitva hagyott gépjárművet be akarta indítani, de cselekménye közben megzavarták. Nem hagyta annyiban a dolgot, a hajnali órákban Nógrádszakálban, egy ingatlan előtt parkoló nyitott tehergépkocsit már sikerült beindítania az abban hagyott indítókulccsal, majd – naná – a tulajdonos engedélye nélkül Salgótarján, Mátraverebély belterületén, majd Ludányhalászi irányába közlekedett vele. A település külterületén aztán a férfi lesodródott az úttestről a járművel, melyet a helyszínen hátrahagyott.

A szécsényi rendőrök a hajnali bejelentés nyomán tett forrónyomos intézkedések eredményeképp beazonosították és elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 18 éves nógrádszakáli lakost. A rosszfiúnak két rendbeli jármű önkényes elvétele bűntett miatt kell felelnie. Hab a tortán, hogy a balesete körülményeit a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya vizsgálja, vagyis még abból is kerekedhet kalamajka, nem is beszélve a komoly károkozásról...

2019.11.25.

Három hullazsák, az egyik egy kisgyermeké. Két összetört személyautó. Személyes tárgyak, kismotor, piknik kosár. Égető problémára kívánja felhívni a figyelmet az Országos Rendőr-főkapitányság.

Fotó: police.hu

A magyar rendőrök már korábban is részt vettek az interneten terjedő új kihívásban, a Tetris Challenge-ben. Ezúttal viszont komoly dologra szeretnék használni a „játékot”.

Mint azt közleményükben írják, csak októberben 71-en haltak meg a magyarországi közutakon. Ők azok, akik már nem lesznek ott a családi karácsonyon, akiket már hiába vár otthon édesanyjuk, gyermekük vagy barátjuk. A legszörnyűbb az egészben az, hogy az összes haláleset megelőzhető lett volna, hiszen a legtöbb balesetet gyorshajtás, elsőbbség meg nem adása és a kanyarodási szabályok megszegése okozza, de haltak meg emberek bekötetlen öv, vezetés közbeni mobilozás, alkoholfogyasztás vagy akár rossz gumik miatt is.

A rendőrség üzenete egyértelmű: ne hívjuk ki a sorsot, vigyázzunk magunkra és másokra is.

Pintér M. Lajos
2019.04.05.

Tavaly több mint 21 milliárd forintjukban fájt a magyaroknak a gyorshajtás. Ezúttal is sokan szomorkodhatnak a rendőrség huszonnégy órás Speedmarathonja miatt.

Fotó: MTI/Varga György

A rendőrök 5686 sebességtúllépést mértek a Speedmarathon elnevezésű, huszonnégy órás, országos sebességellenőrző akcióban. Ezt az Országos Rendőr-főkapitányság közölte a police.hu-n.

Az Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózata, a Tispol kezdeményezéséhez csatlakozva szerdán 6 órától megtartott nagyszabású akcióban 850 rendőr részvételével 1305 helyszínen összesen 1 569 262 járművet ellenőriztek.

A rendőrség úgy összegzett: a sebesség helytelen megválasztása évekre visszamenően vezető baleseti ok, a gyorshajtás a balesetek mintegy harmadával közvetlen összefüggésben van.

2018-ban egyébként a megengedett legnagyobb sebességre vonatkozó rendelkezések megsértése miatt 623 142 esetben szabtak ki bírságot, több mint 21 milliárd forint értékben.

Pintér M. Lajos
2019.03.27.

Ha így teszel, tutira épségben marad a fejed (is).

Fotó, videó: police.hu

Megjelent az ORFK Országos Balesetmegelőzési Bizottság míves minimozijának második része. A Kreszmenők ezúttal a bringás sisak viselésének fontosságára hívja fel a figyelmet.

Egyedi megközelítést alkalmazva, elméleti síkon biciklizve.

A rendőrség új animációs sorozatának célja a közlekedési balesetek megelőzése. Úgy legyen!

Pintér M. Lajos
2019.03.24.

A rendőrség sokat vár a Kreszmenők című vadiúj minimozitól.

A közlekedési balesetek megelőzésére Kreszmenők címmel indít új animációs sorozatot a rendőrség.

Ezt az ORFK Közlekedésrendészeti Főosztály Balesetmegelőzési Osztályának megbízott vezetője jelentette be az M1-en. Berzai Zsolt rendőr alezredes hozzátette: a sorozat nem a szankcionálható kihágásokat taglalja, hanem inkább ajánlásokat tesz a mindenki számára biztonságos közlekedés érdekében.

Az első rész a láthatósági mellény viseletének fontosságára hívja fel a figyelmet, míg a jövő héten megjelenő második epizód a kerékpáros fejvédő használatáról szól. Hozzátette, évente átlagosan nyolcvan kerékpáros veszti életét Magyarország közútjain, ebből a legtöbb eset a láthatóság hiányával, illetve a baleset okozta komoly fejsérüléssel függ össze.

Az MTI azt írja, a sorozat hanganyaga a rádiókban is hallható lesz a következő hetekben.

M. Richárd részben beismerte bűnösségét a két halálos áldozatot követelő Dózsa György úti közlekedési baleset ügyében a Pesti Központi Kerületi Bíróságon pénteken.