Blogolj!
Pintér M. Lajos
2020.01.20.

Végül mégis lebukott a salgótarjáni gázoló, aki a halálos baleset okozása mellett hamis vád miatt is felelhet.

Fotó: police.hu

Nem a korábban őrizetbe vett férfi okozott halálos balesetet pénteken Salgótarjánban, hanem a barátja, aki ellen most már hamis vád miatt is folytatják az eljárást – közölte a rendőrség.

A történet előzménye, hogy pénteken este Salgótarjánban, a Rákóczi úton elütöttek egy gyalogost. A baleset következtében a nő olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. A jármű vezetője a baleset helyszínéről megállás és segítségnyújtás nélkül továbbhajtott. A rendőrök forró nyomon indultak el, két férfit előállítottak és gyanúsítottként hallgattak ki, majd egyiküket őrizetbe vették.

A nyomozás további adatai, a tanúvallomások és a térfigyelő kamerák felvételeinek részletes elemzése eredményeképpen megalapozott a gyanú arra, hogy a járművet a balesetkor nem az őrizetbe vett férfi, hanem a barátja, Sz. Lajos vezette, aki a gázolás után fiatalabb társára terelte a gyanút. A beszerzett bizonyítékok alapján halált okozó járművezetés ittas állapotban és segítségnyújtás elmulasztása, valamint hamis vád miatt folytatják az eljárást a salgótarjáni Sz. Lajos ellen. A 40 éves férfit őrizetbe vették, korábban őrizetbe vett társát pedig szabadlábra helyezték – jelenti a police.hu.

Pintér M. Lajos
2020.01.01.

Hat óra sem kellett hozzá, máris ketten veszítették életüket a magyar utakon. Vigyázzunk magunkra, vigyázzunk egymásra; vezessünk óvatosabban! Legyen ez a közös fogadalmunk 2020-ra!

Illusztráció: pixabay.com

A kiskunmajsai halálos kimenetelű gyalogosgázolás után sajnos máris itt az újabb tragédia híre! Vagyis reggel 6 óra előtt már ketten veszítették életüket a magyar utakon a 2020-as év első napján...

Tragédia: gyalogosgázolással indult az új év

Halálos áldozatot is követelt a Bács-Kiskun megyei baleset. Ez bizony nagyon rosszul kezdődött: szörnyű tragédia már az új esztendő első perceiben. Két gyalogost ütöttek el egy személygépkocsival Kiskunmajsán szerdán hajnalban; egyikük a helyszínen életét vesztette. A baleset a Fő utcában történt, eddig tisztázatlan körülmények között - írja a rendőrség tájékoztatása alapján az MTI.

Halálos baleset történt a 83-as főúton, Bakonyjákó külterületén is szerda hajnalban – közölte a rendőrség. A főút 15-ös kilométerénél, Bakonyjákó külterületén egyelőre tisztázatlan körülmények között egy személygépkocsi árokba hajtott, majd egy fának ütközött. A gépjármű sofőrje a helyszínen életét vesztette.

Tényleg vezessünk óvatosabban 2020-ban! Mindenkit hazavárnak. Ennél semmi sem lehet fontosabb.

Pintér M. Lajos
2020.01.01.

Halálos áldozatot is követelt a Bács-Kiskun megyei baleset. A cserbenhagyásos gázolás elkövetőjét később elfogták.

Illusztráció: MTI

Ez bizony nagyon rosszul kezdődött: szörnyű tragédia már az új esztendő első perceiben. Két gyalogost ütöttek el egy személygépkocsival Kiskunmajsán szerdán hajnalban; egyikük a helyszínen életét vesztette. A baleset a Fő utcában történt, eddig tisztázatlan körülmények között – írja a rendőrség tájékoztatása alapján az MTI.

Frissítés: elfogták a gázolót

Időközben kiderült, a vétkes sofőr a helyszínről megállás és segítségnyújtás nélkül hajtott tovább. Néhány utcával távolabb szolgálatban lévő rendőrök ellenőrzést végeztek, amikor látták az úton haladó személyautót, amelynek szélvédője be volt törve.

Ekkor ugyan még a balesetről bejelentés nem érkezett, de a rendőrök utánamentek a gyanús autónak, és megállították. Az intézkedés során a gépkocsit vezető 28 éves öttömösi férfivel szemben felmerült az ittasság gyanúja is, így őt előállították, majd segítségnyújtás halált okozó elmulasztása bűntette és halált okozó ittas járművezetés bűntettének megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vették.

M. Richárd részben beismerte bűnösségét a két halálos áldozatot követelő Dózsa György úti közlekedési baleset ügyében a Pesti Központi Kerületi Bíróságon pénteken.