Blogolj!
2020.05.09.

Egy maszkot viselő férfi szerdán 11 óra 40 perc körül a II. kerületben, a 17-es villamoson hangosan szitkozódott, belerúgott az egyik utasba és lefejelte azt a férfit, aki rászólt a viselkedése miatt.

Címkék: garázdaság
2020.04.27.

Egy 33 éves férfi utasával közlekedett személygépkocsival Ácson, amikor a sofőr elvesztette uralmát a jármű felett, és egy családi ház kerítésének ütközött. A balesetben ő és utasa is könnyebben megsérült. 

Pintér M. Lajos
2020.04.21.

Veszélyhelyzet, világjárvány ide vagy oda, felfegyverkezve garázdálkodott az endrefalvai férfi, aki a hírek szerint saját fia autóját törte ripityára.

Fotó: police.hu

Baltás garázdát fogtak a Nógrád megyei rendőrök – jelenti a police.hu.

Az 52 éves férfi április 18-án 20 óra 30 perc körül tűnt fel egy endrefalvai családi háznál, ahol egy korábbi vita miatt ordítozott, majd a fia(!!!) az ingatlan előtt parkoló gépkocsiját egy baltával ütlegelni kezdte. Ennek következtében a jármű oldalablakai és szélvédője, valamint a motorháztető megrongálódott.

A helyszínre érkező járőrök a férfit elfogták, a Szécsényi Rendőrkapitányságra előállították, ahol a nyomozók felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntett és rongálás vétség megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

Pintér M. Lajos
2020.04.14.

Nem tudni, pontosan mitől gurult dühbe a diósjenői fiatalember, mindenesetre ripityára törte haragosa kocsiját.

Fotó: police.hu

A koronavírus-járvány és a kijárási korlátozás sem tántorított el attól egy 25 éves férfit, hogy baltával üssön szét egy autót kis hazánkban.

A police.hu friss híre szerint a Rétsági Rendőrkapitányság garázdaság bűntett és rongálás vétség megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást egy 25 éves diósjenői elkövető ellen. A nyomozás adatai alapján a gyanúsított ahelyett, hogy szép szóval rendezte volna vitás ügyét, ügyeit, április 11-én 19 óra körül haragosának a település belterületén parkoló személygépkocsija szélvédőjét, ablakait és lámpáit egy baltával megrongálta. A férfit a rendőrök a bejelentést követően elfogták, a rendőrkapitányság épületébe előállították, és gyanúsítottként hallgatták ki.

2020.03.22.

police.hu

Egy 24 éves zalaegerszegi férfi szombaton Bagodban, egy buszmegállóban szóváltást követően meglökött egy férfit, aki nekiesett a buszváró ablakának, amely kitörött, de a férfi nem sérült meg. Ezután a garázda biciklire szállt, és egy közeli gyalogúton haladva nekihajtott egy gyalogosnak, akivel korábban nézeteltérése volt.

Pintér M. Lajos
2020.01.27.

Az ítélethirdetést követőn nem fogta magát vissza a fiatalember, akinek most garázdaság miatt is felelnie kell.

Illusztráció: pixabay.com

Amikor a fal adja a másikat, vagyis ha egy üzlet beindul – duplázódnak a büntetőügyek...

A szekszárdi rendőrök bíróság elé állítási javaslattal fejezték be annak az ügynek a vizsgálatát, melyet egy 18 éves helyi férfival szemben folytattak garázdaság vétség elkövetése miatt. A fiatalember január 14-én a járásbíróság egyik tárgyalótermében, majd a folyosón is az ítélethirdetés után másokat megbotránkoztató módon viselkedett. Az esetet követően gyanúsítottként hallgatták ki garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.

A szekszárdi rendőrök a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és a keletkezett iratok bíróság elé állítási javaslattal megküldték a Szekszárdi Járási Ügyészségnek – foglalja össze a police.hu.

2019.12.07.

Szombaton a délelőtti órákban bolydult fel a nyugodtnak tűnő hétvége Pécsen, ráadásul lövések is dördültek.

2019.09.23.

A nő korábbi sérelmeit akarta megbosszulni, több ember lelocsolt benzinnel, de szerencsére az öngyújtót elvették tőle.

Dorogi László
2019.08.29.

Kis híján tragédia történt Nyíregyházán, amikor egy férfi megtámadott egy fiatalt egy szórakozóhely előtt egy machetével. A fiát ért sérelmekért akart elégtételt venni.

Rémisztő jelenetsornak lehettek szemtanúi egy nyíregyházi szórakozóhely látogatói, amikor egy haragra gerjedt édesapa egy éles késsel akart leszámolni fia haragosával. A Blikk arról számolt be, hogy a két férfi között már jó ideje kibékíthetetlen ellentét feszült, de hogy mi ennek az oka, azt senki sem tudja.

A támadó a 19 éves fiú kezére csapott rá a machetével, s csupán a szerencsén múlott, hogy nem csapta le a kézfejét a feldühödött férfi. Egy névtelen informátor szerint a megtámadott fiú és a barátai korábban megverték a késelő férfi fiát, ezért akarta a támadó kérdőre vonni őt.

A Blikk egy videót is közölt az esetről, amelyen szemmel láthatók a kitört pánik. A lap úgy tudja, a megkéselt fiatal csuklójánál a verőeret is megsebezte a penge, emiatt hirtelen, nagy mennyiségű vért veszített. A sebesültet a mentők kórházba szállították, de pénteken már haza is engedik.

A rendőrség fél órán belül elfogta a támadót, a nyíregyházi rendőrök a feltételezett tettest garázdaság elkövetésének gyanújával előállították, ám kihallgatás után kiengedték és egyelőre szabadlábon védekezhet.

Pintér M. Lajos
2019.03.03.

Nehéz lesz kibújnia a garázdaság vádja alól.

Fotó: police.hu

Durván és embertelenül bánt el két ismerősével egy hevesaranyosi férfi, aki ellen az Egri Rendőrkapitányság folytatott le eljárást.

A 23 éves helyi kemény csávó a gyanú szerint tavaly március 30-án vitába keveredett ismerőseivel egy hevesaranyosi italboltban – hol máshol... –, majd hazament a baseballütőjéért, és visszatérve tettlegesen rendezte el a szócsatát. Hogy biztosra menjen, nem is egyszer, hanem többször sújtott le a kőkemény eszközzel, ráadásul fejre – írja a police.hu.

A két áldozat közül az egyik férfi 8 napon túl gyógyuló súlyos sérüléseket szenvedett, míg a másik sérülései sajnos maradandó fogyatékossággal gyógyultak.

A tettes életveszélyt okozó testi sértés bűntett kísérlete, súlyos testi sértés, valamint felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntett elkövetésének gyanúja miatt magyarázkodhatott az egri rendőrök előtt, de – mit tehetett volna mást – végül elismerte a bűncselekmények elkövetését. Az ügyészség várhatóan hamarosan vádat emel ellene.

12