Kirúgták Gothár Pétert a Színház- és Filmművészeti Egyetemről
Az egyetem Gothár Péter szerződését a mai nappal megszüntette.
Blogolj!
Pintér M. Lajos
2019.08.26.

Nagy erőkkel keresi a rendőrség az elvetemült gazembert, aki legalább annyira hálátlan, mint trükkös módszerrel lopott nyakláncot a fővárosban.

Ha ismeri az ismeretlent, ne habozzon, tárcsázza a zsarukat! Grafika: police.hu

Újabb és újabb bűnelkövetési módokkal lepik meg a magyar rend sziklaszilárd őreit a rosszfiúk. A police.hu friss híre szerint az egyenruhások éppen egy olyan tolvajt keresnek, aki segítséget kért Budapesten, majd a helyzetet kihasználva értékes ékszert lopott.

Mert a pofátlanságnak – úgy tűnik – tényleg nincs határa!

A hétpróbás gazember Szent István-ünnepén, azaz augusztus 20-án 12 óra 30 perc körül, vagyis a déli forróság közepette ment be egy Budapest XX. kerületi lakásba, ahol vizet kért a tulajdonostól. Miután a jótét lélek segített rajta, azaz megkapta a vizet, mellyel szomját oltotta, nem távozott üres kézzel a lakásból: kitépte a szerencsétlen nő nyakából a láncát.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XX. és XXIII. kerületi Rendőrkapitánysága lopás bűntett elkövetésének gyanúja miatt folytat nyomozást az ismeretlen tettes ellen, akiről grafika is készült.

A lakosságot arra kérik, aki a grafikán látható férfit felismeri, tartózkodási helyével kapcsolatosan információval rendelkezik, akár névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a 06-80-555-111 Telefontanú zöldszámán, a 107 vagy 112 központi segélyhívó számok valamelyikén!

Kövekkel támadta le a kirakatot, majd egészen elképesztő magyarázattal állt elő a rabló, ettől lehidalsz.

Fotó: police.hu

Lopás kísérlete és rongálás miatt nyomoznak egy 61 éves debreceni férfi ellen a várpalotai rendőrök – a több mint különös bűnesetről a police.hu tudósít.

A rendőrségre arról érkezett bejelentés, hogy Várpalotán egy üzlet kirakatát egy férfi kövekkel dobálja. A járőrök azonnal a helyszínre vonultak, ahol elfogták a 61 éves debreceni elkövetőt.

Gyanúsítotti kihallgatásán az érintett előadta az évtized magyarázkodását. Tettét azzal indokolta az egyenruhásoknak, hogy

a jelenlegi működésképtelen órája helyett szeretett volna egy másikat (nyilván ingyen), ezért törte be a bolt kirakatüvegét

– amivel több millió forint értékben okozott kárt.

Ráadásul még csak új órát sem sikerült szereznie...

Pintér M. Lajos
2019.04.08.

Egy idős asszonytól lopott a testvérpár, a rendőrök azonban elcsípték őket.

Fotó, videó: police.hu

Nem véletlen figyelmeztetnek időről időre a rendőrség, valamint a különböző szolgáltatók illetékesei, hogy ellenőrizzük körültekintően a hozzánk becsöngető „szerelők” igazolványait. A csalók elsősorban az idősekre specializálódtak, de a többi korosztályt sem kímélik.

A police.hu friss híre szerint

a fővárosi egyenruhások épp most csíptek el két bűnözőt, akik magukat vízvezeték-szerelőnek kiadva egy néni ékszereit lovasították meg.

A két férfi még január 31-én csöngetett be az V. kerületi idős asszonyhoz, majd közölték, hogy a mosogatót meg kell javítani, mert az áztatja az alatta lévő szomszédot. A sértett beengedte az álmestereket, és amíg az egyik férfi elterelte a figyelmét, a másik ellopta a lakásban lévő, kétmilliót érő ékszereket.

A nyomozók az adatgyűjtés és a kamerafelvételek alapján azonosították az elkövetőket. Kiderült, egyikük, a 31 éves ercsi G. Ferenc egy korábbi ügye miatt már börtönben ül, testvérét, a 42 éves G. Istvánt a nyomozók április 3-án fogták el ercsi házában.

Lopás bűntett miatt kell felelniük.

Pintér M. Lajos
2018.08.31.

Nem sokáig örülhetett zsákmányának az elvetemült kecskeméti bűnöző, aki letépte egy idős asszony aranyláncát.

Fotó: police.hu

Remek rendőri produkcióról számol be a police.hu. Az érdem és a dicsőség ezúttal a kecskeméti kopóké, akik rekordidő alatt fogtak meg egy galád ékszerrablót.

A hírös városban a Széchenyivárosi Rendőrőrsre sétált be egy idős nő szerdán délután, és segítséget kért, mivel egy órával korábban megtámadták. A nyomozás adatai szerint a helyi asszonyt az utcán leszólította egy ismeretlen, majd kitépte a nyakában lévő aranyláncot, és azzal együtt elmenekült a helyszínről.

A rendőröknek nem kellett sok idő, kevesebb mint négy óra leforgása alatt beazonosították, és elfogták a feltételezett elkövetőt. A gyors munka eredménye, hogy az bűntény elkövetésének közelében egy zálogházban az eltulajdonított nyakláncot és medált is meglelték az egyenruhások, akik az ékszereket lefoglalták, és vissza is adták a sértettnek.

A tettest, a 32 éves P. Pétert gyanúsítottként hallgatták ki, és őrizetbe vették kifosztás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt, majd előterjesztést tettek letartóztatásnak indítványozásra.

2018.05.03.

Vádat emelt a Szegedi Járási és Nyomozó Ügyészség azzal a Németországban élő török férfival szemben, aki közel 5 millió forint értékű aranyékszereket próbált meg Röszkénél az Európai Unió területére csempészni.

Fotó: illusztráció

A vádirat szerint a férfi 2017 októberének elején jelentkezett belépésre Szerbiából Magyarországra a röszkei határkirendeltség utasforgalmában egy német rendszámú gépkocsi utasaként. A pénzügyőrök bejelentendő vámárura vonatkozó kérdésére a vádlott nemmel válaszolt, ám a tételes vámvizsgálat során a kézitáskájából közel 5 millió forint értékű aranyékszer került elő. Így végül 22 db karkötő, 16 db aranyérme, 5 db nyaklánc, 10 db gyűrű, 12 db medál és 6 pár fülbevaló lett a fináncok zsákmánya.

A török aranyfutár az ékszerek Magyarországra történő behozatala során azokat a vámellenőrzés alól elvonta, és így a magyar költségvetésnek mintegy 1,4 millió forint, míg az európai közösség költségvetésének mintegy 60.000 forint vagyoni hátrányt okozott.

Az ügyészség a török férfit nagyobb vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntettével vádolja és többek között indítványt tett a bíróságnak, hogy a bűnösség megállapítása mellett kobozza el a csempészett ékszereket is.

(rual)

2018.03.13.

A szegedi rendőrök vádemelési javaslattal fejezték be a nyomozást egy üllési férfival szemben, aki 2017 novemberében több aranyláncot lopott el Szeged egyik ékszerüzletéből.

A gyanúsított 2017. november 17-én 17 óra körül terelte el a bolt eladójának figyelmét, majd 12 aranyláncot eltulajdonított az üzletből. A szegedi nyomozók rövid időn belül kiderítették, hogy a bűncselekmény elkövetésével egy üllési férfi gyanúsítható. Vele szemben elfogatóparancsot bocsátottak ki, amely alapján a siófoki rendőrök őt 2017. december 13-án 19 óra körül a városban elfogták.

A terhelt gyanúsítotti kihallgatása során elismerte a lopás elkövetését, ezért a Szegedi Rendőrkapitányság nyomozói a feltételezett elkövetőt őrizetbe vették. A rendőrök az illetékes ügyészségen vádemelést javasolnak az előzetes letartóztatásban lévő 36 éves férfival szemben.

(rual)

Ezeket a cikkeket olvastad már?