Blogolj!
Pintér M. Lajos
2020.07.23.

Nem semmi: összehangolt akció keretében számoltak fel a drogos bűnszervezetet.

Fotó, videó: police.hu

A Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatósága július 20-án a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI), a megye valamennyi rendőrkapitányságának rendőrei, valamint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Tolna Megyei Adó- és Vámigazgatóság EKÁER Ellenőrzési Osztályának járőrei, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Technikai Osztályának munkatársai nagyszabású, összehangolt akció keretében csaptak le egy Tolna megyei kábítószer-kereskedő hálózat vezetőjére és tagjaira – jelenti a police.hu.

A zsaruk tizenegy helyszínen hat embert fogtak el és állítottak elő bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt!

Ami az előzményeket illeti, közel két évig tartó nyomozási munka eredményeként sikerült feltérképezni a bűnszervezetet, összegyűjteni azokat a terhelő információkat és bizonyítékokat, amelyek alapján látókörbe került a hálózatot irányító 54 éves tolnai férfi és a bűnbanda tagjai. A csapás során a rendőrök kutatást hajtottak végre a szervezet tagjai által használt ingatlanokban, valamint gépjárművekben. Jelentős mennyiségű kábítószert, különböző fajtájú új pszichoaktív anyagokat foglaltak le, valamint a kábítószer csomagolásához, értékesítéséhez szükséges eszközöket találtak. A bűncselekményből származó vagyon elvonása érdekében a hálózat tagjaitól öt ingatlant vettek zár alá, gépjárműveket, készpénzt és egyéb vagyontárgyakat (elektronikai eszközöket, zongorát, ékszereket), valamint a bűnszervezet vezetőjének üzletrészét foglalták le, csaknem 35 millió forint értékben.

Az egyenruhások egy 54 éves tolnai, egy 43 éves és egy 20 éves kocsolai, egy 38 éves pincehelyi, egy 41 éves és egy 37 éves dalmandi lakost jelentős mennyiségű kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetésének, illetve bűnszervezetben, kereskedéssel elkövetett pszichoaktív anyaggal visszaélés megalapozott gyanúja miatt – őrizetbe vételük mellett – gyanúsítottként hallgatták ki. A police.hu felhívja a figyelmet: a gyanúsításban szereplő bűncselekmény öt évtől húsz évig terjedő vagy életfogytig tartó szabadságvesztéssel büntetendő.

2020.05.09.

police.hu

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya üzletszerűen, kizsákmányolás céljából elkövetett emberkereskedelem bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást hét személy ellen.

2020.02.19.

police.hu

A prostituáltakat futtató banda tagjai egyszerűen megverték a lányokat, ha a kuncsaftok panaszkodtak rájuk. Állandó felügyelet alatt tartották őket, a pénzüket pedig elvették.

Jogerősen öt év börtönbüntetésre ítélte a hűtlen kezeléssel és más bűncselekményekkel vádolt Kocsis Istvánt, a Magyar Villamos Művek (MVM) Zrt. korábbi vezérigazgatóját kedden a Kúria.

Fotó: MTI/Soós Lajos

A Kúria a harmadfokú eljárásban helybenhagyta a másodfokon eljáró Pécsi Ítélőtábla bűnösséget megállapító döntését, és a törvény kötelező rendelkezése alapján kétmillió forint pénzbüntetést is kiszabott a vádlottra.

A Fővárosi Főügyészség hároméves nyomozás után 2012-ben emelt vádat hat ember – köztük az MVM-et 2005 és 2008 között vezető Kocsis István, valamint Szász András, az MVM volt főtanácsadója és Kocsis István felesége – ellen

bűnszervezetben elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés, sikkasztás, pénzmosás és orgazdaság miatt.

A vádirat szerint a vádlottak munkájuk során előnytelen szerződéseket kötöttek és ezzel összesen több mint 15 milliárd forint vagyoni hátrányt okoztak az MVM-nek, illetve az MVM cégcsoportjába tartozó Paksi Atomerőmű Zrt.-nek. A vádpontok között szerepelt hazai és szerbiai erőműfejlesztés, a magyar energianádprogram és több tanácsadói szerződés. A vádirat szerint a bűncselekményekhez a Szász András másodrendű vádlott érdekeltségébe tartozó offshore céget is felhasználták - írja az MTI.

Ezeket a cikkeket olvastad már?