Blogolj!

Rendőrkézen a péntek hajnali késelős gyilkos (videó)

Ragnar Volarus

Elfogták a rendőrök azt a 18 éves fiút, akit azzal gyanúsítanak, hogy két embert halálra késelt péntek hajnalban Budapesten, a Deák téren. A BRFK péntek délutáni sajtótájékoztatóján számolt be a kettős gyilkosság ismert részleteiről.

Gál Sándor a BRFK életvédelmi osztályának vezetője elmondta, hogy két nagyrészt büntetett előéletű, 16 és 23 év közötti fiatalokból álló tízfős társaság verekedett össze egymással. A velük lévő három lány megpróbálta a verekedőket szétválasztani, de nem jártak sikerrel. A rendőröket azonnal értesítették és három percen belül a helyszínre is értek, ahonnan addigra már több verekedő is elmenekült. A helyszínen két úttesten fekvő embert találtak, egy 16 éves és egy 21 éves fiatal férfit, akiknek olyan súlyos szúrt sérülései voltak, hogy már nem lehetett segíteni rajtuk.

A gyilkosságokkal gyanúsított Cs. Krisztiánt a Nyugati téren fogták el. Kiderült, hogy tegnap töltötte be a 18. születésnapját, valószínűleg ezt ünnepelte éjszaka a barátaival. Ő a késelést követően elfutott a helyszínről, és menekülés közben egy autó alá dobta a kést, amit a nyomozók a bűncselekmény helyszínétől 300 méterre meg is találtak. Megállapították azt is, hogy a kés eredetileg nem is az övé, hanem a vele lévő egyik fiúé volt. Az alezredes elmondása szerint az ilyen társaságoknál bevett szokás, hogy cserélgetik egymás között a kést.

Felmerült, hogy valamilyen korábbi konfliktus miatt esett-e egymásnak a két társaság, de más-más okból tartózkodtak a helyszínen. A büntetett előéletű 18 éves fiút több emberen elkövetett emberöléssel, míg két társát felfegyverkezve elkövetett garázdasággal gyanúsították meg. A sértetti társaság tagjai közül senkit nem vettek őrizetbe.

Fotó: MTI, videó: police.hu

Címkék: Gyilkosság
https://birosagiugyek.blogstar.hu/./pages/birosagiugyek/contents/blog/95197/pics/lead_800x600.jpg
Gyilkosság
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?