Blogolj!

Újra börtönben Marian Cozma egyik gyilkosa


Nem sokat volt szabadlábon Sztojka Iván, aki korábban 13 évet kapott, mert részt vett Marian Cozma, veszprémi kézilabdázó meggyilkolásában.

Ezúttal bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett kerítés és kitartottság miatt vették őrizetbe, majd tartóztatták le Sztojka Ivánt. A bűnözőt korábban 13 évre ítélték, de valamiért harmadolták a büntetését és tavaly nyáron, öt esztendővel a tervezett előtt kiengedték – mondjuk csak feltételesen, szóval ennek az ötösnek a letöltésébe már bele is kezdett. 

A gyanú szerint Sztojka rendszeresen beszámoltatta jövedelméről a nőt, amit utalással vagy készpénzben kért. Ebben három bűntársa is segítette. Ők saját számlájukról vették fel az odautalt, prostitúcióval megkeresett pénzt, amit átadtak Sztojkának. Úgy tudjuk, hogy Sztojka éppen az enyingi otthonába tartott a kocsijával, amikor lekapcsolták a rendőrök. Az elkövetők otthonaiban tartott házkutatás során a bűncselekménnyel kapcsolatba hozható tárgyi bizonyítékokat foglaltak le.

– írja a 24.hu

1
https://birosagiugyek.blogstar.hu/./pages/birosagiugyek/contents/blog/86184/pics/lead_800x600.png
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

A bejegyzésre 1 db hozzászólás érkezett!
Hát, így van ez 2019-11-18 16:14:00
MÉLYEN (NEM) TISZTELT BÍRÓ EFFTÁRS(AK) !!!!!!!
Ugye, milyen jó ötlet volt szabadon engedni ezt a vadbarom, nyikhaj gazembert ?!
Csak egyszer - egyetlenegyszer - nézzen (nézzenek) már a tükörbe, és ha létezik még valahol a "böcsületnek" egyetlen szikrája is a talár alatt, akkor azonnal beadná (beadnák) a lemondó levelét (levelüket) !!!!!!
Hozzáteszem: én magam - az utóbbi történések ismeretében - egyáltalán nem reménykedem !!!!
Még valami: tisztelet a meglehetősen kisszámú kivételnek !!!!!!
Válaszolok

Ezeket a cikkeket olvastad már?