Blogolj!

Gyanúsítottként hallgatták ki a műtrágyakirályt

Dorogi László

Bige László az ötödik leggazdagabb magyar, ám az elmúlt hónapokban több ügyes-bajos dolga is akadt a rendőrséggel. A hatóságok 2018 novemberében ütöttek rajta a Bige Holding szolnoki gyárán, most pedig gyanúsítottként hallgatták ki a tulajdonost.

Fotó: Agrárszektor

A 24.hu számolt be elsőként arról, hogy hétfőn gyanúsítottként hallgatták ki Bige Lászlót, az ország egyik leggazdagabb vállalkozóját. Bár az ORFK egyelőre nem erősítette meg a hírt, ahogy a Bige László tulajdonában álló Bige Holding nyíregyházi központjából sem érkezett megerősítő válasz, a kihallgatásnak vélhetően köze lehet ahhoz a novemberi rajtaütéshez, amit a rendőrség hajtott végre a Bige Holding szolnoki gyárában.

Akkor egy háromszáz főből álló rendőri és katasztrófavédelmi egység vette razzia alá a szolnoki üzemet, méghozzá azért, mert a cég a gyanú szerint megsértette a hulladékgazdálkodás rendjét és egyéb bűncselekmények is felróhatók a számlájukra. A 24. hu forrása szerint a novemberi rajtaütéssel nem értek véget a hatósági akciók, azóta a NAV emberei rendszeres látogatói lettek a szolnoki üzemnek.

Ha igaznak bizonyulnak a rendőrségi feltételezések, Bige László akár öt év börtönt is kaphat.

A gyógyszervegyész végzettségű Bige 1984-ben költözött Magyarországra Erdélyből, a rendszerváltás után hamarosan a magyarországi milliárdosok táborába került. 1991-ben alapította meg a Bige Holdingot, a tavaly év végi adatok szerint 220 milliárd forintjával az ötödik leggazdagabb magyar.

Címkék: rendőrség
https://birosagiugyek.blogstar.hu/./pages/birosagiugyek/contents/blog/73619/pics/lead_800x600.jpg
rendőrség
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?