Blogolj!

20 milliót csalt el a pártelnök és 300 ezerre büntették! Bravó!!!

Elmennek ám ezek a búsba… De tényleg. Elcsal valaki 20 millió forintot, elítélik érte és a büntetése 300 ezer forintos bírság.

Nem azt mondom, hogy a Hősök terén kellett volna mindenkinek felpofoznia az MTI által meg nem nevezett párt vezetőjét, na de értik ezt az egészet? A hírben szerepel, hogy a 

vád szerint egy 37 éves férfi megalapításától, 2014. január 7-étől elnöke volt a pártnak, amely a parlamentbe jutáshoz szükséges küszöböt nem érte el, de a választásra a Magyar Államkincstártól 149 millió forint támogatást kapott.

Az elnök ebből az összegből csaknem 20 millió forinttal nem tudott elszámolni, ezért külföldi cég nevében kiállított fiktív számlákat állított be a párt könyvelésébe, és az Állami Számvevőszéknek valótlan nyilatkozatot tett.

A bíróság előkészítő ülésén a férfi a vádbeli cselekményt beismerte és lemondott a tárgyalásról.

A Pesti Központi Kerületi Bíróság elfogadta a vádlott beismerését és jogerősen 300 ezer forint pénzbüntetésre ítélte.

Elmennek ez a fenébe, de tényleg. Mondja meg valaki most azonnal, hogy hol lehet 20 millió költségvetési pénzt elcsalni. Elteszek belőle 300 ezret, a többit valahogy lepapírozom, aztán ennyi. Nekem sem kell tárgyalás, nem kell arra költeni a pénzt, el is ismerem, ha úgy alakul és 19,7 millióval a zsebemben röhögve élem tovább az életemet. 

Ilyenkor szoktuk mondani, hogy minket az egyszerű embereket ennek a tizedéért is a tízszeresére ítélnek. És tényleg. Komolyan mondom egyet kell értenem azokkal, akik azt mondják, hogy valami nagyon nem stimmel a bíróságokon. Ilyen döntések után pedig azon sem kell csodálkozni, hogy sokan így bánnak a költségvetési pénzekkel. 

Mindenesetre ennél jobb üzlet manapság nem nagyon létezik… 300 ezer 20 millióért. A hülyének is megéri. 

1
https://birosagiugyek.blogstar.hu/./pages/birosagiugyek/contents/blog/71820/pics/lead_800x600.jpg
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

A bejegyzésre 1 db hozzászólás érkezett!
Hát, így van ez 2019-04-23 17:37:49
Na, újabb örökzöld témához érkeztünk el !!!
Ennyit a "magyar királyi bíróság" tisztességes, becsületes ítélkezési rendszeréről !!!!
Mondom, a magyar (i)gazságszolgáltatás legnagyobb problémája a szóban szereplő (i) betű, mert ez így nem más, mint:
G A Z S Á G S Z O L G Á L T A T Á S !!!!
Válaszolok

Ezeket a cikkeket olvastad már?