Blogolj!

Megkopasztotta az idős urat – hűvösre tették Jennifert

Pintér M. Lajos

Több mint hárommillió forintot csalt ki egy idős férfitól a fiatal nő, aki mindent bevetett, hogy elérje célját. Aztán a rendőrök túljártak az eszén!

Fotó: police.hu

A XV. kerületi rendőrök elfogták azt a nőt, aki több mint hárommillió forinttal kopasztott meg egy idős úriembert – jelenti a police.hu.

A 24 éves budapesti S. Jennifer 2018 decemberében ismerkedett meg lovagjával, majd több hónapon keresztül rendszeresen hívta telefonon, és különféle indokokkal – a sértettet tévedésbe ejtve – pénzt kért tőle. Nem is keveset. De most már vége a dalnak!

A XV. kerületi nyomozók rajtaütöttek: akkor fogták el a nőt, szerda délelőttre egy újabb találkozót beszélt meg a sértettel, hogy Budapest XIV. kerületében, a Bosnyák téren adjon át neki 40 ezer forintot. A rendőrök kivárták a megfelelő pillanatot, a férfi látszólag „tejelt”, majd az egyenruhások következtek: az átadást követően elfogták a nőt, és lefoglalták az összeget.

A nyomozók S. Jennifer lakásán mobiltelefonokat, SIM-kártyákat, valamint zálogjegyeket találtak és foglaltak le. Csalás bűntette miatt kell majd felelnie.

https://birosagiugyek.blogstar.hu/./pages/birosagiugyek/contents/blog/71650/pics/lead_800x600.jpg
Budapest,bűnügy,Csalás,rendőrség
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?