Blogolj!

Bajai mutogatós tolvaj

Ragnar Volarus

A Bajai Rendőrkapitányság munkatársai 2019. február 1-én 17 óra 30 perckor rablás bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vették K. Rolandot. A 24 éves helyi férfi a gyanú szerint elfogása előtt fél órával Baján, a Jókai Mór utca és a Csermák Mihály tér sarkán elkérte egy 19 éves helyi férfi telefonját, mivel elmondása szerint sürgősen telefonálnia kell. Eddig semmi extra, sima rablásnak tűnhet. 

Fotó: police.hu

Ezt követően eltávolodott és 5 perc után - visszatérve a sértetthez - letagadta, hogy a mobiltelefon nála van. Ezután a gyanúsított mintha mi sem történt volna, elsétált. De a sértettet nem tudta ilyen könnyen lerázni. K. Roland bizonyára nagy filmrajongó, ugyanis ekkor Alul semmi!, illetve Magic Mike üzemmódba kapcsolt és "sztriptízbe" kezdett. Előbb a kabátját dobta le a földre, majd következett a nadrágja, végül az alsóneműjét is letolta és a nemi szervét mutogatta.

Van még mit csiszolni a stílusán, mivel a sértett a ledobott kabát zsebében megtalálta a korábban átadott mobiltelefont. Ezt látva a gyanúsított átváltott Rocky-üzemmódba és többször arcon ütötte a sértettet, aki a földre esett. Ott tovább bántalmazta azért, hogy a mobiltelefont mégis megtartsa. A dulakodás közben végül az eredeti tulajdonos visszaszerezte mobiltelefonját, a rendőrök 30 perc alatt elfogták a gyanúsítottat. Happy end.

Címkék: rablás
https://birosagiugyek.blogstar.hu/./pages/birosagiugyek/contents/blog/68395/pics/lead_800x600.jpg
rablás
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?