Blogolj!

A nyolcvanas évek népszerű tévése börtönbe vonul

Bill Cosby amerikai showmant még tavasszal találta bűnösnek a bíróság szexuális zaklatás miatt.

Kedden elítélte a bíróság Bill Cosby-t, így 3-tól 10 évig tartó letöltendő börtönbüntetést kapott, amiért még 2004-ben begyógyszerezte és szexuálisan zaklatta Andrea Constandot. Cosby a tárgyaláson nem mutatott megbánást.

Ügyvédei már jelezték, hogy fellebbeznek az ítélet ellen,  a színész ugyanis tagadja, hogy bármit elkövetett volna. Házi őrizetet kértek ügyfelüknek arra hivatkozva, hogy Cosby túl öreg, vak és tehetetlen ahhoz, hogy börtönbe vonuljon. Véleményük szerint Cosby nem jelent közveszélyt ebben a korban. A javaslatot elutasították.

A bíróság határozata szerint Cosby ezentúl hivatalosan is regisztrált szexuális erőszaktevő, akinek kötelessége mindenkit értesíteni erről lakókörnyezetében, illetve tanácsadásra kell járnia élete végéig.

Az idős komikus büntetése az ítélethirdetéssel meg is kezdődött, szabadságvesztésének első néhány napját a marylandi Montgomery megye fogdájában fogja tölteni, majd a pennsylvaniai SCI Phoenix nevű, új börtönbe szállítják át, ahol felmérik egészségügyi állapotát és biztonsága szavatolásának szükségleteit. Cosby akár hosszú távon a börtön betegápolási részlegére kerülhet.

https://birosagiugyek.blogstar.hu/./pages/birosagiugyek/contents/blog/59714/pics/lead_800x600.jpg
börtön,ítélet,Szexuális erőszak
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?