Hazánkban kapták el a svájci drogmaffia fejét

Pintér M. Lajos

Nemzetközi bűnbandára mértek megsemmisítő csapást a helvét és a magyar zsaruk.

Fotó: police.hu

Széles körű nemzetközi összefogásnak köszönhetően csapott szét egy drogmaffiát a magyar és a svájci rendőrség – számol be róla a police.hu.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodát hónapokkal ezelőtt azzal kereste meg a Zürichi Rendőrség, hogy támogassák egy folyamatban lévő svájci nyomozásukat, mivel egy helyi kábítószer-kereskedő szervezet vezetője Magyarországról irányítja a bűnözői csoportot.

A svájci nyomozás adatai szerint az életvitelszerűen Magyarországon lakó svájci–francia kettős állampolgár legalább két bűntársával együttműködve, futárokkal nagy mennyiségű – alkalmanként több kilogrammnyi – kokaint csempészett Svájcba. A drogot ezt követően egy, az irányításával működő forgalmazó-hálózat értékesítette Zürichben. A férfi a szervezett elkövetői csoportot részben Magyarországról vezette, részben pedig ugyanebből a célból rendszeresen Svájcba utazott. Tevékenységét a szoros és naprakész ügyészi és rendőri együttműködés segítségével a svájci és a magyar nyomozóknak közösen sikerült feltérképezniük.

Július 3-án aztán pont került a sztori végére. A Zürichi Rendőrség hajnalban arról értesítette a magyar kollégákat, hogy a férfi két bűntársát: egy olasz férfit és egy osztrák nőt, valamint öt kolumbiai kábítószerfutárt tetten érték, és elfogták. Már nem volt más hátra, mint a nemzetközi szervezett bűnözői csoport Magyarországon tartózkodó vezetőjének lelakatolása.

A férfival szemben a svájci államügyészség haladéktalanul nemzetközi elfogatóparancsot bocsátott ki. A Nemzeti Nyomozó Iroda kemény legényei azonnal biztosították a helyszínt, majd a Készenléti Rendőrség Bevetést Támogató Osztályának munkatársai bilincsbe verték a svájci–francia kettős állampolgárt. Adathordozókat, telekommunikációs eszközöket, illetve iratokat foglaltak le a lakásában.

A Zürich-Limmati Államügyészség kérte az őrizetbe vett személy kiadatását. A svájci jogszabályok szerint akár 20 év börtönt is kaphat.

https://birosagiugyek.blogstar.hu/./pages/birosagiugyek/contents/blog/55254/pics/lead_800x600.jpg
bűnszövetség,bűnügy,drog,kábítószer,Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda,rendőrség
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?