Korrupcióval vádolnak tizenhárom Csongrád megyei pénzügyőrt

A Szegedi Járásbíróság elrendelte annak tizenhárom NAV-alkalmazottnak az előzetes letartóztatását, akiket bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadása bűntettének megalapozott gyanúja miatt vettek őrizetbe.

Fotó: pixabay.com

A Központi Nyomozó Főügyészség Szegedi Regionális Osztálya azért indítványozta a gyanúsítottak előzetes letartóztatását, mert a rendelkezésre álló adatok szerint megalapozottan gyanúsíthatóak azzal, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Csongrád Megyei Adó- és Vámigazgatóság Határrendészeti Főosztályának vám- és pénzügyőri munkatársaiként, hivatalos személyként eljárva a Magyarországról kilépő ismeretlen polgári személyektől a röszkei autópálya határátkelőhelyen lévő ÁFA szolgálati helyen több alkalommal pénzt vettek át.

A rendelkezésre álló adatok alapján a gyanúsítottak a bűncselekményt rendszeresen, hosszabb időn keresztül, egymás tevékenységéről tudva, szervezetten, beosztásukat felhasználva követték el.

A bíróság álláspontja szerint a gyanúsítottak esetében a bűncselekmény tárgyi súlyára és magas büntetési tétellel fenyegetettségére tekintettel tartani lehet attól, hogy megszöknének vagy elrejtőznének. Emellett alappal lehet következtetni arra is, hogy az eddig fel nem derített bizonyítási eszközök megsemmisítésével és tanúk befolyásolásával a bizonyítási eljárás megnehezítésére, meghiúsítására törekednének, ezért előzetes letartóztatásuk mindenképpen indokolt.

A bíróság döntését az ügyész tudomásul vette, míg a gyanúsítottak és védőik fellebbezést jelentettek be, így a végzések nem emelkedtek jogerőre.

(rual)

https://birosagiugyek.blogstar.hu/./pages/birosagiugyek/contents/blog/53380/pics/lead_800x600.jpg
bűnügy,korrupció,NAV,pénzügyőr,rendőrség
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?