Kábítószerrel ölte meg gyermekét a csongrádi anya


Előzetes letartóztatásba helyezték azt a csongrádi nőt, aki a gyanú szerint kábítószerrel gyermeke halálát okozta.

A megalapozott gyanú szerint a nőt élettársával 2018 januárjában egy hotelben szállt meg, ahová magukkal vitték 5 hónapos gyermeküket is. A nő, aki egyébként maga is kábítószer-fogyasztó, az eljárás során mind ez idáig ismeretlen körülmények között olyan mennyiségű kábítószert juttatott a csecsemő szervezetébe, amely a gyermek halálát okozta. Az eddigi adatok szerint a kábítószer természetes úton való szervezetbe kerülése kizárt. A csecsemő halálát kábítószer kiváltotta oxigénhiány és légzési elégtelenség okozta.

A 14. életévét be nem töltött, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt indult eljárásban a Csongrád Megyei Főügyészség a szökés, elrejtőzés veszélye, valamint az eljárás meghiúsításának veszélye okán tett indítványt a gyanúsított előzetes letartóztatásának egy hónapra történő elrendelésére.

A Szegedi Járásbíróság nyomozási bírója az ügyészi indítványnak helyt adva az előzetes letartóztatást elrendelte. Az ügyben a nyomozást a Csongrád Megyei Főügyészség folytatja a Csongrád Megyei Főügyészség fokozott ügyészi felügyelete mellett.

(rual)

https://birosagiugyek.blogstar.hu/./pages/birosagiugyek/contents/blog/52299/pics/lead_800x600.jpg
bűnügy,Gyilkosság,kábítószer,rendőrség,Ügyészség
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?