Finn és szerb narkófutár bukott Röszkén


Több mint 12 kiló marihuánagyanús anyagot találtak a NAV pénzügyőrei ez elmúlt hétvégén két személyautóban Röszkén.

A NAV munkatársai egy finn rendszámú BMW-t ellenőriztek Röszkén. A járművet vezető finn férfi úgy nyilatkozott, hogy bejelenteni való árut nem visz magával. A pénzügyőrök a nyilatkozatot elfogadták ugyan, azonban felkeltette gyanújukat az autó egyes részeiből áradó erős szag. A gyanút tovább erősítette, hogy a rendőrség szolgálati kutyája is jelzést adott. Kisebb szerelést követően, a vezető ülés alatti részen, a szőnyeg alól, egy „Orbit” feliratos dobozból, 30 gramm növényi törmelék került elő, amely a marihuána tesztre pozitívan reagált.

Néhány óra múlva egy szerb férfi által vezetett, német rendszámú Volkswagen lett gyanús a röszkei pénzügyőröknek. Vezetője már sokkal nagyobb tételben „utazott”. Az autót illatosító szaga lengte körül és szerkezeti felépítése is eltért a gyáritól. A gyanú ebben az esetben is beigazolódott, mivel a hátsó lökhárító mögötti házilag barkácsolt rejtekhelyről, a műszerfalban a légzsák helyéről és a jobb első ülés előtti kárpit alól, fekete nejlonzacskókba csomagolva, összesen több mint 12 kilogramm marihuánagyanús növényi törmelék került elő.

A pénzügyőrök a 24 millió forint feketepiaci értékű marihuánagyanús anyagot, valamint a finn és szerb férfit feljelentéssel átadták a rendőrség munkatársainak.

(rual)

https://birosagiugyek.blogstar.hu/./pages/birosagiugyek/contents/blog/51298/pics/lead_800x600.jpg
bűnügy,Csempészet,drog,Határ,határátkelő,kábítószer,NAV,pénzügyőr,rendőrség,Röszke
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?