Összeverte, kutyaként sétáltatta zárkatársait egy rab Szegeden


Vádat emelt a Szegedi Járási és Nyomozó Ügyészség azzal a jogerős szabadságvesztés büntetését töltő férfival szemben, aki 2016 nyarán két zárkatársát is bántalmazta, és megalázó magatartásokra kényszerítette őket a szegedi bévéintézetben.

A vádirat szerint a vádlott 2016. július 19-án a szegedi büntetés-végrehajtási intézet zárkájában szóváltásba keveredett az egyik rabtársával, majd őt órákon keresztül ütötte ököllel, könyökkel, tenyérrel, többször meg is rúgta. A verés során a vádlott ráparancsolt a zárkában tartózkodó másik rabra, hogy ő is vegyen részt a bántalmazásban, mert ha nem engedelmeskedik, akkor őt is megveri. Hogy fenyegetésének nyomatékot adjon, őt is megragadta, több alkalommal megütötte, amely miatt a kényszer hatása álló fogvatartott is bántalmazni kezdte a korábban már megvert férfit. A vádlott arra is kényszerítette mindkét rabtársát, hogy vetkőzzenek boxeralsóra, táncoljanak a zárkában, valamint a bántalmazás közben cipőfűzőt kötöttek az egyikőjük nyakára, s négykézláb kutyaként kellett őt sétáltani.

A veréstől mindkét sértett 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.

A járási és nyomozó ügyészség a vádlottat kényszerítés bűntettével, valamint könnyű testi sértés vétségével vádolja. A jogerős szabadságvesztés büntetését töltő vádlott bűnösségének kérdésében a Szegedi Járásbíróság fog dönteni.

(rual)

https://birosagiugyek.blogstar.hu/./pages/birosagiugyek/contents/blog/50342/pics/lead_800x600.jpg
börtön,bűnügy,Erőszak,rendőrség,Szeged,Szegedi Járásbíróság
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?