Blogolj!

Törött pohárral szurkált a részeg férfi Nagyéren

Vádat emelt a Csongrád Megyei Főügyészség azzal a nagyéri férfival szemben, aki egy helyi kocsmában törött pohárcsonkkal okozott sérüléseket.

A vádirat szerint a vádlott tavaly március 29-én 5 órakor ült be az egyik helyi presszóba, ahol italozott, és beszélgetni kezdett a sértettel, kölcsönösen meghívták egymást egy-egy italra. A közepes fokban részeg vádlott este 10 órakor kiment a presszó elé dohányozni, ahová magával vitt egy talpas üvegpoharat is. Nemsokkal ezután kilépett a sértett is, amikor a vádlott minden előzmény és ok nélkül a falhoz lépett a kezében levő pohárral és azt összetörte. A pohár több darabra tört, azonban a vádlott kezében maradt az üvegpohár törött talpa, az abból kiálló csonkkal.

A vádlott egy hirtelen mozdulattal, közepes erővel a sértett nyaka felé vágott, és a nyakán mintegy 15 centi hosszú, erősen vérző sérülés keletkezett. A sértett és a körülötte állók megpróbálták földre nyomni a támadót, aki a dulakodásban többször a törött pohártalppal megpróbálta sértettet hason szúrni. A férfi kezéből a jelen levők csak nehezen tudták kicsavarni a pohárcsonkot.

A nyak vágott sérülés néhány centiméterrel haladt el a bőr alatt futó nyaki nagy-erektől, a légutaktól és amennyiben a vágás ezeket éri, a ténylegesen okozottnál sokkal súlyosabb, halálos eredménnyel járó sérülés is bekövetkezhetett volna, amely a vádlotton kívül álló okból, véletlen miatt maradt el.

A sértett sérülése 8 napon túl gyógyult, tényleges gyógytartama kb. 2 hét. A főügyészség a vádlottat emberölés bűntettének kísérletével vádolja.

(rual)

https://birosagiugyek.blogstar.hu/./pages/birosagiugyek/contents/blog/49138/pics/lead_800x600.jpg
bűnügy,Emberölési kísérlet,rendőrség,Ügyészség
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?