Hagyó-per: súlyosítást, illetve hatályon kívül helyezést kért az ügyész

Az ügyészi perbeszéddel megkezdődött a Hagyó Miklós, Budapest egykori szocialista főpolgármester-helyettese és társai ellen indult per másodfokú tárgyalása csütörtökön a Szegedi Ítélőtáblán. A vádlottak egy része esetében a büntetések súlyosítására, mások esetében az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezésére tett indítványt a Szegedi Fellebbviteli Főügyészség.

 Az ügyész vádbeszédével kezdődött meg a Hagyó Miklós és társai ellen indított büntetőügyben a Szegedi Ítélőtáblán zajló II. fokú nyilvános ülés, amelyen a 14 vádlottnak mintegy fele jelent csak meg a 14 ügyvéd mellett. A vádlottak egyike sem járult hozzá, hogy róla a tárgyaláson kép- és hangfelvétel készülhessen.

Kaszáné dr. Horuczi Zsuzsanna ügyész perbeszédében hat vádlott – köztük Hagyó Miklós – esetében megalapozatlanság miatt az I. fokú ítélet hatályon kívül helyezését indítványozta. A többi vádlottnál a bűnösség kimondását, illetve a büntetőjogi felelősség szélesebb körben történő megállapítását, ebből adódóan súlyosabb büntetés kiszabását kérte a bíróságtól. Az ügyészség szerint a vádlottak bűnszervezetben követték el a bűncselekményeket.

Az ügyészi vádbeszédet követően védence felmentését és az ügyészség hatályon kívül helyezést kérő indítványának elutasítását kérte dr. Kádár András, Hagyó Miklós ügyvédje, aki – hasonlóan az ügyésznőhöz – mintegy két órán át beszélt. (A Kecskeméti Törvényszék első fokon Hagyó Miklóst hivatali visszaélés bűntette, valamint hűtlen kezelés bűntette miatt mint felbujtót két év, négy év próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte.)

Mivel az ügyvéd a tárgyalási nap végéig nem zárta le védőbeszédét, a tárgyalás szeptember 14-én dr. Kádár András védőbeszédének befejezésével folytatódik. Az ügyben várhatóan szeptember 21-én hirdethet határozatot a Szegedi Ítélőtábla. A tárgyalás szeptember 14-én Kádár András védőbeszédének befejezésével folytatódik, majd a többi védő fejtheti ki álláspontját. Az ügyben a táblabíróság Mezőlaki Erik vezette tanácsa várhatóan szeptember 21-én hirdethet határozatot.

http://birosagiugyek.blogstar.hu/./pages/birosagiugyek/contents/blog/42204/pics/lead_800x600.jpg
Hagyó-per,Szegedi Ítélőtábla
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?